Oroszok

Miközben elkezdődött az előválasztási hajrá,  és Putyin támogatókat gyűjt a kampányához, köztük a kultúra neves képviselői között, a szerkesztői babérokra törő divatcsászár, Karl Lagerfeld, beintett a hatalma kiterjesztésére és meghosszabbítására törő orosz (miniszter)elnöknek.

A divatberkekben csak Kaisernek (császárnak) nevezett Lagerfeld elvállalta a Metro International február 7-ei példányának szerkesztését, melynek „Karl szerint a világ” (The World According to Karl) lett a címe. Lagerfeld glóbusz-szemüvegben ábrázolja magát a címlapon, és ennek szellemében fejti ki nézeteit a világ nagyjairól, köztük Obamáról, a szír elnökről (akit egyenesen Mefisztónak nevez), a francia Sarkozy-ről, és a közelgő francia elnökválasztások egyhangúságáról is. Itt jelent meg egy karikatúra Putyinról is, akit szerényen, koronában ábrázol Putyin álma címmel. Putyinról azt gondolja, hogy "jól néz ki", hiszen "még nem lehet nagyon öreg".

Az orosz különkiadásban A Chanel kreatív igazgatója csúnyának nevezi az orosz férfiakat, ami alól vannak kivételek (például Naomi Campbell barátja), és ha orosz nő lenne, egyenesen leszbikussá válna. Ugyan az orosz nőket szépnek nevezi, sértődést keltett a férfi kommentelők körében, bár a nők szépek- férfiak csúnyák dichotómia bájos vihart kavart a különböző olvasói, és egyéb kellemes szórakoztatást nyújtó csevegő oldalakon. A Chanel egyébként hagyományosan jó viszonyt ápol Oroszországgal, aminek immáron történelme van. Maga Coco Chanel jó ismeretségben volt az orosz balett ikonjával Gyagilevvel, és Sztravinszkivel is.

Szombaton a farkasordító (-23fokos) hideg ellenére 50-70ezer ember vonult utcára Moszkvában, hogy a tisztességes választások mellett és Putyin ellen tüntessen. Mindeközben azonban a város másik felében legalább ekkora tömeg biztosította támogatásáról a volt és leendő elnököt. Újra nehéz higgadtan, kívülállóként figyelni az orosz híreket. Az ember akarva akaratlanul fellelkesül az utcára vonuló ezrek látványától és könnyen azon kapja magát, hogy együtt énekli Sevcsukkal a Rogyinát. De miért nagy szó az, ha egy több mint tízmilliós városban pártízezer ember az utcára vonul? Röviden, azért mert ezelőtt nem tettek ilyet.

A középosztály ébredése

Az orosz rendszerváltás tökéletlenségeinek sorában fontos helyet foglal el a nagy társadalmi polarizáció és az erős középosztály hiánya. Ráadásul az oroszok megörökölték a szocializmusból a kétoldali politika-undort is, így aztán nem meglepő, hogy a nyugaton megszokott minták, melyekben az aktív középosztály fontos szerepet tölt be, nem tudtak megvalósulni Oroszországban. December óta azonban mindez megváltozni látszik, hiszen szombaton már a harmadik nagyszabású demonstrációt tartották a fővárosban, és kisebb szimpátia-tüntetéseket az ország több más városában is rendeztek.

Magyarország külföldi címlapokra kerülésének egyik szükséges velejárója volt az Orbán Viktorra aggatott jelzők sokasága, melyek közül egy sem hangzott olyan jól, mint a "puszta Putyinja". Ráadásul az Orbán és Putyin közötti párhuzam nem csak első pillantásra találó, erről tanúskodnak a Magyarország "putyinizálódásától" író hazai cikkek is. Írásunkban utánajárunk, megérdemli-e Orbán a "puszta Putyinja" címet.

A megszokott nyugat-barát külpolitika elvetése, a nemzeti szuverenitás hangoztatása a nagy nemzetközi szervezetekkel való konfliktusoktól sem riadva vissza, az erősen központosított kormányzás, a média feletti hatalom növelése. Dióhéjban, ezek azok a pontok amik miatt sokan a putyini Oroszországhoz hasonlítják az orbáni Magyarországot. A lista életrajzi párhuzamokkal is bővíthető: jogi diploma, sport iránti rajongás, alacsony termet és párton belüli egyeduralom, hogy csak néhányat említsek.

Tegnap este az orosz tévében egy nagyszabású, egyórás film, a Krízis 2008 - Oroszország megmentése főműsoridőben való bemutatásával beindult Putyin elnöki kampánya. A dokumentumfilm formáját magára öltő kampányfilm úgy állítja be Putyint, mint aki a világon egyedülálló módon, a Nyugat által csak mostanában megértett módszerekkel sikeresen vette fel a harcot a válsággal.

Két összehasonlítás vonul végig a filmen: egyrészt az 1998-as orosz válság, másrész a mai Egyesült Államok a viszonyítási alap ahhoz, hogy bemutassák, mennyire jobb a helyzet a mai Oroszországban. Amerika az 1929-es válsághoz hasonló állapotokat mutat mind képekben, mind értékelésben: New Jersey melletti sátortábort látunk, ahol megszólal az állását és lakását elvesztő dizájner és építész, munkanélküli programozó mesél a tönkrement cégekről, és mindezt egy olyan animáció vezeti fel, amelyben a tőzsdepaloták kártyavárként omlanak össze. Amíg az oroszoknál az autóipar 2010-ben jelentős növekedést mutat, addig Amerikában a kerékpár lesz a járműipar húzóágazata. Kedves, hogy nem írták ki, hogy bibibi. Az 1998-as orosz válságot nem kell ennyire plasztikusan bemutatni, hiszen a nézők többsége tisztában van vele. Elég a vodkában kifizetett tanárok és az üres üvegeket gyűjtögető nyugdíjasok sztoriját feleleveníteni. Az elpuhult nyugatiakkal szemben a válságban rutinos oroszok pszichés előnyeit is érdemesnek tűnik hangsúlyozni. És sokat kell emlegetni, hogy a 90-es években mennyire másként reagált volna egy ilyen krízisre Oroszország, konkrétan belerokkant volna.

A szavazatok 96 százalékos feldolgozottsága mellett lényegében biztosra mondható a vasárnapi orosz parlamenti választások végeredménye. Az Egységes Oroszország a szavazatok kicsit kevesebb mint felével, a mandátumok kicsit több mint felét gyűjtötte be. A választásokról szóló híreket két téma dominálja, a Kreml által elszenvedett csúfos vereség és a masszív választási csalás - legtöbbször a kettő együtt, ami azért furcsa, mert megfeledkezik a tényről, hogy egy választást elcsalni tulajdonképpen egyáltalán nem nagy kihívás.

A legfőbb demokratikus intézmény ugyanis alapvetően gyenge lábakon áll, hiszen megkívánja, hogy egy hatalmi csoport se használja ki az alkalmat és manipulálja az eredményeket a szavazatok leadása, számlálása és összegyűjtése által alkotott hosszú és sérülékeny folyamat közben. Egy komplett választás elcsalása persze igényel némi szervezettséget, de ne legyenek kétségeink, ami Lukasenkának vagy Kadirovnak megy az Putyinnak is menne ha nagyon akarná.