Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Putyin, a punkcsajok és a pátriárka

Újabb vendégposzttal jelentkezik Tóth-Czifra András, politológus, politikai tanácsadó.Legutóbbi átfogó belpolitikai elemzése után, András, most a nálunk is többször tárgyalt Pussy Riot-ügyet helyezi tágabb politikai kontextusba. A szerző Oroszországról írt további elemzéseiért és kommentárjaiért keressétek fel No Yardstick című blogját, és a Twitter-ét.

Évek óta nem kapott akkora nyilvánosságot orosz bírósági tárgyalás, mint a Pussy Riot ügye. Nem csoda: ha nem lett volna elég a tavalyi választások óta tartó balhék miatti világméretű figyelem, a tárgyalás már önmagában is sok csámcsogni valót hozott. Elvégre ezúttal három mutatós fiatal hölgy került a bíróság elé a sokszor sótlan és a külföld számára nehezen megkülönböztethető ellenzéki figurák helyett. Három hölgy, akik a "puncilázadás" nevet viselő együttesben zenéltek. Akik mellett Madonna is kiállt, és akik mindvégig egyértelművé tették, hogy politikai okokból állnak a bíróság előtt. Annak ellenére vált ez az ügy az orosz kormány elnyomó politikájának egyik szimbólumává, hogy megítélése korántsem egységes, külföldön sem, de főleg nem Oroszországban. Az alábbiakban én nem is ítélkezem sem a lányok, sem bíráik felett, hanem inkább azt próbálom kibogozni, hogy valóban akkora felhajtást érdemel-e ez a sztori, amekkorát kapott.

0 Tovább

Ügynöklista készül. Nyugi, Oroszországban

Az orosz Állami Duma elfogadta annak a törvénynek az első olvasatát, ami bevezeti a "külföldi ügynök" terminust az orosz joganyagba. Ha a törvény hatályba lép, külföldi ügynöknek fog számítani minden olyan Oroszországban működő non-profit szervezet, amely valaha kapott külföldről támogatást és politikai tevékenységet is folytat.

2 Tovább

Mennyit ér egy gyermek élete?

Vlagyimir Putyinnak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia ahhoz, hogy megmentse a kis Vera Szmolnyikova életét. No, nem a sajátjába, szerencsére, hiszen az egész állami költségvetés a rendelkezésére áll, de tény, hogy a szívátültetésre szoruló négyéves orosz kislányt egy állami teherszállító repülőgép vitte Olaszországba, és a család 630ezer eurós támogatásban részesült a nagy költségek fedezésére. Most, hogy Vera meggyógyulni látszik, Putyin benyújtotta a cechet - a kislány és családja kamerák kereszttüzében feszengett a Kreml egyik dísztermében, míg Putyin személyes jelenlétével tett újfent tanúbizonyságot emberszeretetéről és gondoskodó természetéről. Egy gyermek életéért kicsit megtolni az állami propaganda szekerét nem nagy áldozat, de hol vannak a populizmus határai, ha egy súlyos beteg kisgyereket és családját a népszerűség növelésére felhasználni már nem is kelt különösebb feltűnést?

3 Tovább

Egy véres beiktatás margójára

Ezekben a percekben szavalja el elnöki esküjének szövegét Vlagyimir Putyin, amivel hivatalosan is visszatér a négy évre elhagyott elnöki székbe. Mindeközben a fővárosban emberek százai, ellenzékiek és rendőrök vegyesen, nyögik a tegnapi tüntetésen szerzett sebeiket.

0 Tovább

Vendégposzt: Putyin utolsó ciklusa?

Mai vendégposztunkat Tóth-Czifra András, politológus, politikai tanácsadó jegyzi. András nagyszerű elemzéseket és kommentárokat ír Oroszországról No Yardstick című blogján, és a Twitteren. Az alábbi cikk átfogó politikai helyzetelemzést nyújt:

"Az orosz politika iránt érdeklődők mögött (és előtt) izgalmas hónapok állnak. A legérdekesebb a jelenlegi helyzetben az, hogy Oroszországban egyértelműen változik valami. Vagy talán már meg is változott. És hogy ez a változás meddig tart és milyen irányba mutat, azt mindenki csak találgatja. Az viszont biztos, hogy fordulópontjához érkezett az orosz politika, ezért érdemes áttekinteni a helyzetet.

Lejárt a társadalmi szerződés

Vlagyimir Putyin több mint tizenkét éves uralma két alapkőre épült. Az egyik ezek közül a gazdasági növekedés szinte már közhelyszámba menő megugrása, amely ugyan Borisz Jelcin regnálásának utolsó éve alatt kezdődött el, mégis Putyin nevéhez köti az orosz társadalom, az ő ideológiájává vált. A régi-új elnök ciklusai alatt az orosz GDP vásárlóerő-paritáson 72%-kal nőtt, a szegénységben élők száma megfeleződött, és beköszöntött a zavaros 90-es évek után az oroszok által annyira áhított stabilitás. A putyini társadalmi szerződés egyszerű volt: a stabilan növekvő jólét fejében az orosz állampolgárok szemet hunytak az állami vaskéz visszatérése fölött a gazdaságban és a politikában, sőt, a legtöbb intézkedéssel talán egyet is értett az erős központi hatalomhoz szokott orosz lakosság. Ezzel a többségnek egyébként valószínűleg jelenleg sem lenne baja. A baj e téren ott alakult ki, hogy a végletekig központosított rendszerből Putyin a stabilitás érdekében szükségszerűen kiiktatott minden rugalmasságot, visszacsatolási, illetve változtatási lehetőséget. Az ország 83 régióját központilag kinevezett kormányzók, a lakosságtól elszakadt, korrupt kiskirályok irányítják, akik sokszor valóban úgy tűnik, személyes tulajdonuknak tekintik az általuk irányított területet. Ha egy ilyen rendszer a változás igényével szembesül, ahogyan az energiahordozók exportjától függő Oroszország a gazdasági világválság alatt, az villámgyorsan elkezdi alulról rohasztani a fundamentumokat. Nem véletlen, hogy már a tavalyi tüntetések előtt is fel-fellángolt néha vidéken a szociális elégedetlenség.

0 Tovább

Oroszok

blogavatar

Oroszország, nagy ország. És milyen izgalmas! Levél: azoroszok [kukac] gmail.com

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek