Oroszok

Orosz nagymamám szerint, nemzeti konyhájuk úgy alakult ki, hogy a rengeteg szegény ember mindent megfőzött, vagy nyersen megevett, amit talált. Szerencséjükre az országnak vannak tengerei, folyói, édes vizű tavai, amikben sokféle hal él, hegyei, erdői, ahol a bogyók, gombák nőnek és állatok legelnek. Szóval van lelőhely bőven. Természetesen nem feledkezhetünk el a kaviárról pezsgővel sem, de az nem szerves alkotóeleme a hagyományos orosz népi konyhának.

A számos karácsony és újév (európai, orosz) után a tél végén az ünneplésre okot adó alkalmak a tavaszba való átmenetet is kitöltik. A telet kitessékelő farsang, azaz maszlenyica február végén szalmabábú égetéssel, vagy egyszerűen kint a hóban elfogyasztott kiadós blinivel, forró csájjal telik.

A népi hagyomány szerint a maslenyica hetében (ami a nagyböjtre való felkészülés hete volt) szánkózni hívták a lányokat, sátrakban (balagani) blinit (palacsintát) sütöttek, és szalmababút hordoztak végig az utcákon. Az ünnepi hét vasárnapján kölcsönös bocsánatkérésekbe bocsátkoztak, hogy a böjt előtt megtisztuljanak (ezt a férfiak vodkával pecsételték meg), az elégetett szalmabábu hamvait pedig szétszórták, egyes helyeken a tűzbe dobták a bábut, máshol rituálisan eltemették. A télszimbólum szalmabábu még a szláv hagyományból öröklődött át. A kerek palacsinta a napot jelzi, termékenységet jelent.

Még a nyolcvanas évek derekán az amúgy csak hivatalos, szovjet ünnepek mellet csupán az újév és a maszlenyica volt az, amit ünnepeltünk. Hosszú hetekig készültünk az egész estét kitöltő műsorra, a majdnem negyven fős osztályunk az órák után rendületlen próbálta az oj blini, blini, blini, oj blinocski moji csasztuskát. Szegény osztályfőnökünk, akit a történelemkönyvi ábrázolásokra való kísérteties hasonlósága miatt csak előembernek hívtunk, egyre kétségbeesettebben próbálta belénk verni a szovjet hazát dicsőítő verseket, a lányok által technika órán varrt ruhák divatbemutatójának koreográfiáját, és még ki tudja mit, amire már nem is emlékszem, hiszen az egész ünnepség végül elolvadt a hóval. Csupán a reményt adó napsugárra emlékszem, ami hidegen csillogott a megfagyott hóbuckák tetején, és arra, hogy mennyire szerettem, amikor szombaton a menzán igazi blini volt, eperlekvárral, harminc kopejkáért.

Az talán azóta sem változott, hogy a tavasz ugyan még sokára érkezik, de a márciusi nőnapon virágba borul egész Oroszország, végtelen tulipán, nárcisz csokrok és dobozos orchideák illata kúszik a latyakos metrón, a hosszú nap után spiccesen, kissé félrecsúszott sminkben utaznak hazafelé az ünnepelt nők.

A két ünnep szorosan követte egymást idén, tiszteletükre a blog szerzői egy kellemes, pesties-oroszos délutánt töltöttünk együtt. Volt scsí, orosz kotlet, pirozski, akaziki, hússaláta, blini sguscsenkával vodka, és rengeteg gyönyörű tulipán.

A menü pesties volt, a helyi piac kínálatához mérten készültek az ételek. A scsíbe (ami friss, zsenge, még zöld káposztából a legfinomabb) egy kevés csalamádé (ld. vecsési káposzta) is került, a blini pedig, ugyan bőséges tejföl került a tésztájába, valljuk be palacsinta lett. Hogy adjunk a hagyománynak is, az autentikus ízek kedvéért a gombás pirogba zödhagyma és krumpli is került, a marhakotlet teljes mértékben nélkülözte a pirospaprikát, a bliniben a sguscsjonka valódi orosz sürített tej volt, a saláta pedig házi recept szerint készült előételként. Elővettem ugyan a szamovárt is, de bevallom, nem mertem bekapcsolni (elektromos), nehogy felrobbanjon negyven évnyi pihenés után. A legjobb scsí és blini recepteket, elkészítjük és megosztjuk a blogon, illetve várjuk ide.

Boldog nőnapot és boldog tavaszt!

És most nem a katonákra gondolok. Hanem arra, hogy az orosz üzletekben is lassan kicserélődtek a termékek, új cégek új márkái jelentek meg. Ráadásul az új cégek elég gazdagok ahhoz, hogy komoly brandeket tudjanak felépíteni, simán megfizetnek egy sztárdizájnert, aki megformálja nekik a márkát, olyan kampányokat pakolnak a márkák mögé, hogy lassan elhalványítják a szovjet idők legendás termékeinek emlékét.

Azt beszélik, hétvégére eljön hozzánk a szibériai tél. Ijesztően hangzik, annyi szent. S mivel híján vagyok saját tapasztalatnak, ezért inkább Jevgenyij Griskovec barátom szavait idézem az igazi szibériai télről.

"…Egész biztos nem olyannak képzelnek egy szibériai téli napot, mint amilyen az valójában. Olyan sötét reggelt nem tudnak elképzelni, amikor a fagyos köd nem is a levegőben lóg, hanem közvetlenül az ember szemére tapadva tompítja látását. Az emberek felhúzott gallérral, dérrel fedett lehajtott fülű sapkában, behúzott nyakkal járnak az utcán. A fák vékony jégruhában dermedten állnak és fehéren csillognak, fagyott törékenységükben mintha még csilingelnének is. Ahogy talpunk a havat éri, az halkan sivít, mintha csikorgásából kivonták volna az alacsony frekvenciát. A buszmegállóban az emberek topognak, sáljaikat, kesztyűiket szájuk elé tartva veszik a levegőt, mögöttük az újságos bódé fehéren világít, mint egy jégdomb. Az autók kipufogtatott gáz- és gőzpárája azonnal átalakul fagyos köddé, elhomályosítva mindent.