Oroszok

Nehéz eldönteni, hogy az iskola befejezése tényleg hatalmas esemény egy fiatal életében, vagy csupán kitűnő alibi kibújni a bőrükből, mindenesetre tény, hogy széles körben gyakorolt szokás az utolsó iskolai napon megőrülni a diákoknak. Nálunk (vidéken) nagy hagyománya van a bolondballagásnak. Az országunk sokszínű kultúráját kevéssé ismerő külföldiek és a szokásokat ismerő, de el nem fogadó öregek megbotránkoztatásának nagyszerű módja a csendes kisvárosi lét felpezsdítése a várost ellepő, tarka rongyokba öltözött ordibáló fiatalok seregével. Nagyjából ez lehet a célja az orosz Utolsó csengetés ünnepének is, bár ott a dolgok némileg összemosódnak.

Festményekbe mindig jó fektetni: ha véletlenül éppen nem kelendő a piacon, ki is akaszthatjuk a falra, ennyivel is előnyösebb, mint az értékpapír. A válság kezdetekor elég sok orosz milliomos-milliárdos talált rá önmagában a mélyen szunnyadó műgyűjtőre, ami meglehetősen jót tett a forgalomnak, különösen az orosz vagy orosz kötődésű festők képeinek. Alapszabálynak tekinthetjük, hogy elsőosztályú festők másodosztályú képeit, vagy másodosztályú festők elsőosztályú képeit találjuk az aukciókon, az igazi kincsek múzeumokban pihennek, nem pörögnek be a kereskedelmi forgásba. Nézzük a TOP10-et, vagyis a legnagyobb summáért eladott orosz festményeket!

Ha eltekintünk Mark Rothkotól (született: Markusz Jakovlevics Rotkovics), aki 1913-ban, 10 évesen már Amerikába menekült a pogromok elől, így aztán inkább tekinthető amerikai (egyébként absztrakt expresszionista) festőnek, akkor a világ legdrágább 50 képe között csak egy oroszt találunk, ami nem más, mint

Kazimir Malevics: Szuprematista kompozíció, 1916

2008-ban a New York-i Sotheby's aukciós ház segédkezett abban, hogy az örökösök 60 millió dollárért adják el ezt a képet. Malevics örökösei csak nemrégen jutottak hozzá jogos tulajdonukhoz, elképzelhető, hogy a következő években még több Malevics-alkotás kerül piacra.

Emlékszem arra az időre, amikor még csak MTV1 és MTV2-es tévécsatornák léteztek. Hétfőnként nem volt adás, a többi napon pedig - a hétvégét leszámítva - délben több órás ebédszünet volt az egyes adón, a kettesen viszont ab start délután kezdődött a sugárzás. Én még gyerek voltam, úgyhogy az, hogy késő estig a tv előtt üljek több mint ritkaságszámba ment. Kivételes esetben fordulhatott csak elő. Például - és lehet, hogy tulajdonképpen ez volt az egyetlen kivételes eset - amikor a Jégtánc és Műkorcsolya Világbajnokságot közvetítették élőben. Olyankor anyuval boldogan néztük a gyönyörű ruhákban könnyeden sikló, kecses sportolókat. Ő vasalt s közben engem a tévé előtt felejtett. Az egyéni kategóriában induló nők rendre mind elestek (kivéve az endékás Katerina Witt-et), a férfiak többnyire nem, de náluk is biztosak csak az oroszokban lehettünk. A páros műkorcsolya élvezhetetlen volt számomra, mert túlzottan kimerített az izgalom, hogy vajon sikerül-e egyszerre földet érni és talpon maradni mindkét korcsolyázónak.

A világban, s így Oroszországban is egyre több mindennek állítanak szobrot, hát a digitális éra is szép lassan sorra került: 2005. október 5-én Jekatyerinburgban az Iszety folyó alsó rakpartján átadták a Klaviatúra Emlékművét. A hétköznapi felhasználó álma: ütés-, por- és kávéálló. Ugyanis betonból van. Tettek bele anyagot rendesen, à la russe.

Mihez kezdjünk egy jókora lazac derékkal? És egy doboz isteni kaviárral? Milliónyi recept kering a neten füstölt, sült, párolt változatairól. Az oroszok és a halak viszonya nem közömbös, bizonyítja ezt a sokféle felhasználási mód, házi eljárás. Mivel Oroszország hatalmas, ezért a halak és felhasználási módjuk tárháza is sokszínű. Egy hal van, ami a folyók, tavak és tengerek ajándéka is: a lazac. A lazac édesvízbe rakja le ikráit, az apró halacskák pedig 1-2 éves korukban megkezdik útjukat a tenger felé. A tenger vize és klímája szükséges ahhoz, hogy kifejlett, erős felnőtt példány váljon belőlük, majd kb. 2-9 éves koruk között megkezdik hosszú, akár többszáz kilóméteres útjukat az édesvízek felé, hogy lerakják ikráikat. Az Északi-tenger lazacai számára különösen küzdelmes út ez, szemben az erőteljes áramlattal, ami annyira kimeríti őket, hogy a petéket lerakva és ezzel teljesítve küldetésüket, sokan elpusztulnak. A halászok sem könnyítik a helyzetet, sokan prédául esnek még mielőtt gondoskodnának az utódlásról, ezért több lazacfajtát a kihalás fenyeget. Az Atalanti-óceán lazacai számára annyival könnyebb a helyzet, hogy ők életük során többször is lerakják ikráikat.

Ha már ott van a konyhapultunkon a lazacderék akkor utazzunk gondolatban Oroszországba és készítsük el így: