Oroszok

Egy közhely: nem vagyunk egyformák. De igaz! Még egy: a korral előrébb haladva egyre nehezebb felkelteni az ember érdeklődését. Legalábbis rám ez is igaz. Éppen ezért, ha ez mégis megtörténik velem, az meghat, átjár, feltölt és boldoggá tesz. Na és mert, bár mind mások vagyunk, de a közhelyek mégis többnyire mindenkire érvényesek (feszülő ellentét), gondolom, hogy nemcsak nekem okoz nehézséget valami ütős, új értékre találni a kulturális kínálatból. Rengeteg orosz kortárs író van, de honnan tudhatnám, hogy melyik fog felrázni, magával ragadni, elvarázsolni… Hogy biztosra menjünk, javasolom, válasszuk a fiatal szibériai bölcsész-író-előadóművész-dramaturg-pantomimost, Jevgenyij Griskovecet.

A matrjoska után a másik orosz szimbolikus tárgyat, a szamovárt is megvizsgáljuk. Bármennyire tűnik népibbnek, eredetibbnek, hagyományosabbnak a fából készült baba, a szamovár a régibb: az első írásos dokumentum, ami említést tesz a szamovárról, 1746-ból való. Valószínűsíthető, hogy már előtte is volt, de a legenda, amely szerint I. Péter hozatta az első darabot Hollandiából, szinte biztos, hogy nem igaz. Inkább a keleti eredetet fogadják el a történészek, Kínában és Japánban hasonló elven működő vízforralók már jóval régebben hétköznapi tárgynak minősültek, igaz, nem teakészítésre használták őket. (És már a régi rómaiak is használtak hasonló eszközöket.)

A Szovjetunió idejében számos emlékmű fogant a barátság jegyében, ezek jelentős része ma is áll Oroszország területén. Jóval a peresztrojka után, 2005-ben Moszkvában szó szerint is mesés emlékművet állítottak a Barátságnak: a Barátság jelen esetben nem más, mint egy, a szovjet érából hátramaradt brand, mégpedig egy ömlesztett sajt neve. Nézzük tehát a posztmodernnek tűnő sztorit arról, hogyan barátkozhatott meg egymással a róka és a holló, akik között mi más lehetne a kapocs, mint a sajt.

Mindenki látott már olyan középszerű hollywoodi filmet, ahol a bátor amerikaiak a velejükig romlott kommunista oroszokkal harcolnak. Az ellenség nem egyszer tört oroszsággal beszélve, nevetséges kosztümökben ugrálva szolgálják a gonoszt. Az alábbi, a '80-as évek James Bond-kliséire és általában Hollywood sztereotípiária építő rövid paródia felhőtlen szórakozást nyújt. Nem is csoda, hiszen megvan benne minden amire egy jó filmnek szüksége van: medve a tárgyalóasztalnál, őrült orosz alkoholista és John Malkovich. 

(Az eredeti felirat angol nyelvű, ugyanakkor a feliratfordító nagyszerűen képes visszaadni a sokszor teljesen értelmetlen halandzsát.) 

1930-ban Tádzsikisztánban a fiatal Igor Moiszejev tiszteletére előadtak egy helyi táncot, ami olyan nagy hatással volt a moszkvai Bolsoj Tyeatr fiatal balett-művészére, hogy rögtön eldöntötte a néptáncoknak szenteli életét. Pár évre rá megalapította társulatát a "Szovjetunió Néptáncegyüttesét" amely gyorsan világhírnévre tett szert, a Szovjetunió névjegykártyájává válva, amely "formájában nemzetközi, de tartalmában szovjet". A most 75 éves társulat a hétvégén Budapesten lép fel.

Szögezzük le gyorsan, a társulat már rég nem szovjet a tartalmában, ha egyáltalán valaha az volt. A nemzetköziség mellett ma leginkább a profizmus dominál, ami érthető, hiszen Moiszejev nem csak egy társulatot alapított, de az utánpótlásról is gondoskodott. Ez egyébként komoly bölcsességre és tanúbizonyságra utal, hiszen a 101 éves kort megélő 2007-ben elhunyt Moiszejev idős koráig aktív maradt a társulatban, jó pár generáció táncos átment a keze alatt. A különleges képzésnek köszönhetően a táncosok kőkemény tánc, balett, akrobatika és elméleti alapokkal érkeznek a társulatba.