Az idei Verzió igazi ínyencség volt számunkra, akik kiváncsiak vagyunk Oroszországra. Az elmúlt pár év szűkölködés után, orosz és nemzetközi dokumentumfilmeket láthattunk a régióból, sokféle témában. Ezúttal hármat tudtam meríteni belőle, remélem, ami kimaradt, azt pótolni tudom majd. Bevallom mélyre ment. Mind a három.
A film megkapó naivitással, bevallott botorkálással indul. Ljubov Arkus, a Szeansz magazin alapítójának, főszerkesztőjének elsőfilmes kísérletét látjuk. Ljubovnak van köze a filmhez, évitzedeken keresztül a film körül mozgott, kritikusként, Filmművészeti Főiskola végzőseként, a filmről szóló hétkötetes mű szerkesztőjeként, és oktatóként a SzentPétervári Állami Egyetemen. Története egyszerre személyes és távolságtartó. Az autizmussal küszködő fiúval, Antonnal való kibontakozó barátsága, személyes kötődése a fiú iránt, törődése, nem szándékoltan kerül a film középpontjába. Az eleinte ridegnek, és egyenesen tolakódónak tűnő kamerás megfigyelés során Ljubov megtanulja érteni, érezni a fiút, végül kameráján keresztül a néző is megszereti Antont, és reszketve figyeli sorsának alakulását.
A filmet egyrészről az élet írja, a rendező enged a sodrásnak, ugyanakkor az akaratán kívül is főszereplővé válva alakítja, formálja is a fiú sorsát: az intézményrendszer rideg, személytelen, és kilátástalan hálójából kiemelve, a családi szálak összekötésével.
Anton sok mindenen megy keresztül: anyja törődő, de az önálló életre való nevelést teljesen nélkülöző gondoskodásából kitörve, a nyugat-európai mintára létrehozott, Oroszországban egyetlen helyszínen létező, a speciális igényű, mentális betegséggel küszködő emberek számára létrehozott kisközösségben. A faluban a fiú kibontakozik: megtanul élni, és valamennyire ellátni saját magát, ám a közösséggel egyetlen híd köti össze: egy fiatalember, akinek távozásával a köldökzsinor megszakad, Antonnak mennie kell. Az állami ellátórendszer borzalmai, és anyja halála után átmeneti megoldások (a Szeánsz szerkesztői csapatának és Ljubovnak köszönhetően) végül az egy életen át nélkülözött apánál talál menedéket. Ljubov Arkus zárómondataiban a kamerának tulajdonítja a történet alakulását, holott az igazi kohéziós erő belőle fakad. Öntudatos értelmiségiként, és a szerető emberség energiáival nyitja meg az új élet kapuit Anton előtt.
Video a filmről itt.
Az újságírókkal szembeni erőszak szinte az elsők egyike az Oroszországgal kapcsolatos asszociációk képzeletbeli listáján. Két évvel ezelőtt egy ködös, őszi-téli napon orosz rádiókat hallgattam a neten, amikor hirtelen megütötte a fülem, hogy Oleg Kasin újsgáírót brutálisan megvertek a háza előtt, és válságos állapotban fekszik a kórházban. A rádióban betelefonálók özöne tért újra és újra a témára, hol elítélve a történteket, hol párhuzamokat keresve előző esetekkel, amikor ellenzékinek nevezett újságírókat tettek el láb alól teljesen nyilvános, brutális, mintegy példát statuáló mdon, mégis a rejtély ködébe brukolva a tettesek személyét, motivációit, esetleges megrendelőit illetően.
A film egy tehetséges, törekvő, rokonszenves (igaz kicsit a túlbuzgó komszolistára emlékeztető) Mása Drokova hihetetlen karrierjét mutatja be, az állami apparátus által pénzelt putyinista ifjúsági mozgalom, a Nasin belül. Mása tizenkilenc évesen szóvivő, sajtófelelős, önálló kormánypárti tévéműsora van az állami tévében. A fényes karrier lehetővé teszi, hogy finanszírozni tudja tanulmányait az ország legjobb egyetemén saját lakást béreljen Moszkvában, és saját autóval közlekedjen. Kifogástalan külsővel, mindig naprakészen áll tömegek, kamerák elé.
A gond ott kezdődik, amikor Mása kényelmetlenül kezdi érezni magát a párt centralizált keretein belül. 'Nem akarom, hogy egyetlen emberen múljon a jövőm' mondja barátnőjének, igaz a tandíjat ki kell fizetni. A másik dilemma az öntudatra ébredés folyamatában a mozgalom morálisan fel nem vállalható törekvései, és annak a belátása, hogy ez nem csupán egy szárny, hanem a mozgalmat átható célrendszer része. Ijesztő képeket látunk az Oroszország bugyraiból a fővárosba szállított masírozó fiatalokról, a kirekesztő Ruszkij Mars rendezvényen. A fölülről jövő szervezettség hajtóerejével tiporják a sárba, szószerint, az Oroszország szégyene bélyeggel ellátott emberek, értelmiségiek képeit -- a rendezvény megkoreografált részeként. Néhányan rátaposnak még a nyomaték kedvéért. Kifejező, amikor azt látjuk, hogy a rendfenntartó rendőrök félig leplezett kiváncsisággal nézegetik, kik vannak egyáltalán azokon a transzparenseken. A nézőnek olyan érzése támad, mintha Oroszország a modernitásban ragadt volna, óhatatlanul nyúlik a kezem Bauman felé, hogy a Modernitás és holokausztból megközelítve értsem meg mi is történik itt. Az is feltűnik, gondolom nemcsak nekem, hogy a nasiszti alliterál a naciszti-vel ('a Nasi mozgalomhoz tartozók' és 'nácik'). Maga a Nasi (azaz Mieink) elnevezés egyértelműen és felvállaltan kirekesztő, ennél továbbmenve az ellenség-képzés sztálinista iskoláját láthatjuk.
Mása és Oleg története összefonódik: barátok lesznek. Mása drámájának legmarkánsabb pillanata Oleg összeveretése után (Oleg kishíján belehal sérüléseibe, egészsége maradandó károsodást szenved), kiáll ő is a transzparenssel az orosz Belügy elé, az ügy kivizsgálását követelve. Mása sokat kockáztat, de dönt, kilép a mozgalomból. Jelenleg újságíróként dolgozik, és létrehozta saját PR cégét. Egyébként Oleg is kremlinista újságíróként kezdte még karrierje elején.
Összesen nyolc ember életéből látunk pillanatokat: hét, tizennégy, huszonegy, és huszonnyolc évesen. A merítés sokszínű: látunk moszkvai, pártközeli értelmiségi család sarját, Izraelbe kivándorlókat, pétervári értelmiséget, egy szibériai falu rideg közösségéből félig kiszakadt lányt, kirgizisztáni orosz kislányt, és szegény családból származó fiút, munkásosztály fiát, és amerikába szakadt árvaházi fiút is. Ami összeköti őket: gyerekként vannak emlékeik a Szovjetunióról, és átélték a birodalom összeomlását. A néző mintha vonaton ülne, a film sokszoros utazás: történeti távlatokban, egyéni életutakban, földrajzi, és a társadalmi rétegződés dimenzióiban. A filmkockák erőssége a vágásban van: a felnőttet szembesíti a gyermekkel, a kamasszal és az ifjúval. A szövevényes, vagy éppen lineáris egyéni életútak legfontosabb üzenete mégis társadalmi, és csak másodsorban történeti. Óhatatlanul azt figyeljük, kiből mi lett, mi befolyásolta életútjának döntéseit, fordulópontjait, vajon létezik-e felfelé/ lefelé mutató mobilitás ekkora fordulat után, mit jelent a társadalmi átrendeződés az egyéni életek tükrében. Hogyan látják a világot azok, akik a szovjet időkben, és az azt követő anomiában szocializálódtak, a rendszer különböző bugyraiban.
A kérdések nagyon jól célzottak: megható, ahogy szovjet gyermekfejjel viszonyulnak ezek az ennivaló kölkök a gazdag-szegény, a pénz, a vagyon kérdéséhez. Szerintem nincs olyan, akinek ne csordulna ki a könnye az árvaházi kisfiú válaszán arra, hogy mit tenne, ha sok pénzt kapna: azt feleli: nem venném el. Vagy a kirgiz napsütésben felvett szőke, copfos orosz kislány fejtegetését a gazdagságról: aki gazdag, annak van sok körtéje, almája, barackja, paradicsoma, krumplija, uborkája, hagymája. Nekünk ez van, mi gazdagok vagyunk.
Vajon elégedettek-e az életükkel a mai huszonnyolc évesek? Részben igen, részben nem. Van, aki tudatos az életútját illetően, van aki, úgy érzi révbe ért, sok helyett könnyek, sóhajok szakadnak fel, és van, akiről látjuk, hogy anyagilag igen erősen rendben van (a Floridában élő árvaházi fiú), azonban összeszűkült szemmel mondja el kamera előtt, hogy számára itt véget ér a film, nem óhajt benne részt venni. Csupán találgatja a néző mi az az egyéni dráma, ami e mögött húzódik. Így van jól.
A rendező érdeme abban rejlik, hogy a szerteágazó életutakat sikerül egymásra reflektálva bemutatni, folyamatos sodrásban ringatva a nézőt, és elég időt hagyva a reflexióra is. Igaz, a végén az a benyomásom támadt, hogy egy sokórás filmet nézek, hiszen a szálak, bár egyszerűek, mégis intenzívek, és súlyos morális nyomással terheltek. Az évek alatt felvett anyagból több film is készült, Born in the USSR: up to 14, és up to 21 címen.
Film itt. Korábbi verzió itt.
További érdekességekért, videókért, lájkolj minket a facebook-on.
Utolsó kommentek