A gyermekkora mindenkinek más és más, a szovjet (s főleg a későszovjet) gyerekkornak boldognak és természetes limonádé alapú (citrom, szóda, cukor) üdítőitalokkal megédesítettnek kellett lennie. Vegyük hát szemügyre, mit ittak a szovjet lurkók.

A legnépszerűbb, s egyben legolcsóbb ital a Buratyino (it. Burattino, tkp. Pinocchio Alekszej Tolsztoj által átdolgozott, Carlo Collodi szerzői jogait nem igazán tisztelő változata) volt: 10 kopejka betétdíj nélkül. A betétdíjnak egyébként komoly nevelő funkciója volt, hisz a gyerekek egyebek mellett – a szülők megkerülésével – így tehettek szert zsebpénzre. (1984-ben, Vasile Ernu leírása szerint egy rubelből száz doboz gyufát lehetett venni, vagy akár 20 csésze teát inni az iskolai büfében. A dollár ekkor 94 (!) kopejkát ért.) A 70-es években közkeletű volt a történet, miszerint egy ember az üvegek visszaváltásán bekasszírozott pénzből vett magának egy Volgát, ami akkor (még mindig) a legdrágább autónak számított. A limonádékat nem csak üvegben árulták, hanem kocsiból és pultból mérték, később pedig automaták is megjelentek az utcákon, a hírhedté vált közösségi pohárral, aminek bár kétes volt a tisztasága, de csak a legritkább esetben lopták el.

A szovjet élelmiszeripar még nem volt túlzottan fejlett, így tartósítószereket és színezékeket nem is használtak az italok előállításakor (nem úgy a mai szintetikus utánérzéseik esetében, amik esetében a márkamegnevezések is hosszas vitákat generálnak, nem beszélve arról, hogy az ízük csak haloványan emlékeztet az eredetire), ennek megfelelően a limonádék tárolási ideje néhány (de leginkább egy) hétre korlátozódott. 

A második legnépszerűbb a Gyusesz, amit a legenda szerint Sztálin utasítására gyártottak: mikor Harry Truman kólával kínálta a bölcs vezért, Sztálin kiadta az ukázt, hogy nyomban állítsanak elő egy szovjet változatot. A Gyusesz persze annyira hasonlít a kólára, mint amennyi a legenda valóságtartalma: leginkább a körtére emlékeztet. Általánosságban nehéz meghatározni ezen üdítők ízvilágát, ezért legtöbbször a fantázianevükkel azonosít(ott)ják. 

A népszerűségi lista harmadik helyén a Tarhun (tárkony) állt, ez volt az egyik legdrágább ital. Kereskedelmi forgalomba csak 1981-ben hozták, bár a tifliszi Mitrofan Lagidze már száz évvel korábban megalkotta a receptúrát. A Tarhun ára 45 kopejka volt, valósággal fényűzés. Smaragdzöld színe, amit a tárkonytól kapott, többi társával összetéveszthetetlenné tette.

További népszerű ízben kevésbé, névben annál különbözőbb változatok:

Ha tetszett a poszt, csatlakozz hozzánk a Facebookon!