Oroszok

1987 nyarán, tizenhét évesen rokonlátogatásra mentem Moszkvába, három hétre. Azóta nem jártam ott, de tudom, hogy gyökeresen megváltozott minden. Akkoriban még nem a világ legdrágább, legpörgősebb fővárosai között volt számontartva. Én szerelmi bánatomat szerettem volna kiheverni és lázasan kerestem az új kalandokat. Drága nagybátyám aggodalmait kinevetve, hétfőtől péntekig egyedül mászkáltam a városban reggeltől napestig.

Moszkvai tudósítónk a győzelem napján a városban barangolva a Kommunista Párt rendezvényébe botlott. Egyik-másik képről nehéz megmondani, hogy 2012-ben vagy hatvan évvel korábban születtek.

Nemrég megkaptuk első igazi olvasói levelünket (mi, az Orosz ok) egyenesen Moszkvából! Egy 36 éves magyar fiatalembertől, aki az ottani Kempinski Hotel cukrászdájában dolgozik. Igazán szerencsés, gondoltam, de mégis hogy került oda? Számtalan sztorit ismerek arról, hogy orosz feleségek Budapesten, de miért megy egy magyar férfi Moszkvába dolgozni? Hát nem tudja, merre van a nyugat? Megkérdeztem őt magát, Szabó Atillát (így írja a nevét).

Ezekben a percekben szavalja el elnöki esküjének szövegét Vlagyimir Putyin, amivel hivatalosan is visszatér a négy évre elhagyott elnöki székbe. Mindeközben a fővárosban emberek százai, ellenzékiek és rendőrök vegyesen, nyögik a tegnapi tüntetésen szerzett sebeiket.

Oroszországban megfigyeltem egy érdekes jelenséget. Ahelyett, hogy hatalmas reklámfelületekké alakítanák építkezésekkor a homlokzatot, Patyomkin-módra eltakarjak azokat.