Oroszok

Plombir, krembrjulé, eszkimo a klasszikus kedvencek, amiket néhány kopejkáért lehetett venni (ha éppen volt) a sarki kioszkban, vagy csak úgy az árusnál az utcán egy kartondobozból. A szovjet fagylaltkészítés remekei ezek, melyek rengeteg tejszínből készültek édesen, vanília ízben, vagy éppen igazi étcsokival. Természetesen ma is megtalálhatóak, rengeteg gyártó forgalmazza őket, ennek megfelelően a minőségük sem egyforma. Időnként ugyan sikerül rátalálnom a régi ízre, mégis kiváncsi voltam, honnan erednek, és vajon otthon el tudom-e készíteni őket a nyári fagyiszezon utolsó napjaiban. Találtam néhány izgalmas receptet, voilá:

Eszkimo

Az eszkimo története három szálon fut, két szál a húszas évek Amerikájába vezet, a harmadik Franciaországba, ugyancsak erre az időszakra (egy moziban árultak csokoládéba burkolt fagylalt briketteket, az eszkimókról szóló film vetítése idején). A Szovjetunióban 1937-ben jelent meg, és talán a mai napig a legnépszerűbb fagylalt. Ismertetőjegye: tejszínes-krémes állagú fagylalt fapálcikán, finom csokoládéba burkolva. Ezt a receptet könnyebb elkészíteni, mint azt gondolnánk. Megosztom a kedvenc francia eskimo házi receptem, ami talán már nem is igazi fagylalt, itt. És persze innen rendelnék sokat.

Régóta szeretném megfejteni az orosz konyha alapjainak titkát, szerencsémre ott van a polcon a viharvert, jó öreg szovjet-orosz szakácskönyvünk, a főzés ABC-jevel, a Könyv a finom és egészséges ételekről című. Ez a sztálini idők után rögvest (1954-ben) kiadott főzés-Biblia tulajdonképpen a magyar Horváth Ilona Szakácskönyvének megfelelőjeként is felfogható, ám sokkal színesebb, alaposabb annál, már csak terjedelme miatt is: egy vaskos, magas kötetről van szó. Kislányként alig bírtam megemelni, a szőnyegen csücsülve merültem el a színes, szagos, illatos képekben.

A tradicionális és korszerű étkek mellett, a szovjet élelmiszeripar vívmányait is megismerhetjük, a konzervek, befőttek mellett, az "űrkaják", azaz a por állagú leveseket, gyümölcsitalokat. A könyv meggyőző, az ember elhiszi, hogy nemcsak van mit enni, hanem dúskálhat a finom falatokban, a társasági és családi életét megfűszerezheti. Az igazság persze az, hogy sokszor nem lehetett beszerezni a könyvben bemutatottakat, a deficit, avagy a hiánygazdaság idején. Az ételek gyönyörűen vannak "tálalva", izgalmas, mégis egyszerű képek, világos vonalak, és precíz térfelosztás, harmonikus, letisztult kompozícióba rendezve, felesleges minták, kiegészítők nélkül.

A tengerek, folyóvizek ajándéka:

Maga a luxus: csokoládé és pezsgő:

Ezúttal nem a tengeralattjáróról lesz szó, ugyanis a Vörös Október egyike Oroszország legrégibb cukrászüzemeinek. Az alábbiakban érdekes adalékokat olvashatnak kalandos történetéről, munkatársairól, működéséről.

Az alapítást időpontját 1851-re datálják, amikor a Németországból érkező Theodor Ferdinand von Einem, hogy szerencsét próbáljon, megnyitotta cukrászüzletét Moszkva egyik legfrekventáltabb utcáján, az Arbaton (ne feledjük azonban, ekkor még Pétervár a főváros). A krími háború (1853-56) idején a hadsereg beszállítójává avanzsált, s innentől meredeken ívelt felfelé a pályája. 1869-ben társul hozzá az ugyancsak német származású kereskedő, Julius Heuss: ekkor már a legmodernebb felszerelést rendelik meg nyugatról, s egyre nagyobb területet foglal el gyáruk.

Az alapító atyák: Einem és Heuss

Einem 1876-os halálát követően - nem lévén gyermeke - a gyár élére Heuss került, ennek ellenére - igen jó üzleti érzékkel - az immáron branddé vált Einem nevet nem változtatja meg. Heuss kiszélesíti a gyár profilját: Szimferopolban hoz létre egy üzemet, ahol szörpöt, kompótot és lekvárt is készítenek. Nem kis merészségre vall, hogy ugyanebben a városban volt Oroszország legrégebbi, 1804-es alapítású cukrászüzeme, az Abrikoszovoké (a későbbi Babajevszkij), így került szomszédságba a két csokióriás.

A kedvencek válogatása

Az itthon is népélelmezési cikknek számító párizsinak szerte a világon vannak rokonai, természetesen kisebb-nagyobb eltérésekkel: ilyenek a német Lyoner/Fleischwurst (a francia cervelas mintájára), a Pariser a sógoréknál, az olasz mortadella, az amerikai bologna sausage (baloney) és a szovjet-orosz "doktorkolbász" (докторская колбаса). Vizsgáljuk hát meg a párizsikultúra keleti szegmensét!

A magyar párizsi, sokak elképzelésével ellentétben nem a szocializmus terméke, hanem valójában - nevének megfelelően - a franciák "ajándéka" volt még a századelőn, s meglehetősen elit hidegkonyhai készítménynek számított: bikahús pépesítésével és főzésével készítették, domináns ízét a máig is kötelezőnek számító összetevő, a fehérbors adta. A sertéshús olcsóbbá válásával a hatvanas években megindul nagyipari gyártása (s ezzel együtt némi minőségromlás is), így avanzsálva népélelmezési cikké a korábbi ínyencség.

Vajon miért nevezik oroszul a bonbont konfetinek? Rejtély (válaszokat kommentbe), de ez az egyik legfontosabbb dolog, amit érdemes megjegyezni, ha valaki fel akarja fedezni az orosz kulináris örömöket. Az orosz konfeti ugyanis nagyon finom. Gyönyörű, színes, képes papírba van csomagolva – több rétegben. A legfinomabb (és a drágább) csokoládés változatokat ki kell hámozni, mint a matrjoska babát. Kívülről befelé haladva színes papír, áttetsző selyempapír és végül leheletvékony alumínium borítás fedi.

A konfetit legalább három nagy csoportba sorolhatjuk, a csokoládésakat (sokoladnije konfeti), a tejes alapú karamell-féléket (karameljki), és a szopogatós keménycukrokat, de ráadsáként ott vannak a halva ízesített, vagy csokoládéval bevont változatai falatnyi kiadásban, vagy a pihe-puha szuflé-szerű apró csodák. Nagyon sok cukorka- és csokoládégyár létezik a volt-cécécépé területeken, de nekem a kedvencem a hagyományos, a moszkvai Rotfront (nem összetévesztendő az expat-ekből verbuválódott németországi ska zenekarral, egyébként jönnek Szigetre, csekkitáut) és a legősibb, még a cári időkben 1867-ben Teodor Ferdinand von Einem által alapított Krasznij Oktyjabrj (Einem) gyártotta nyalánkságok.

A csomagolásokat díszítő képek egytől-egyig izgalmasak, szép gyűjteményem volt belőle még iskoláskoromban. A nagyklasszikusok: a finom ostyás Csámpás Medve (Misa koszolapij), a mogyoró nugáttal töltött Mókuska (Belka), a ropogós Pinocchio (azaz rendes orosz nevén Buratino, ld. posztot itt és itt), az ugyancsak ostyás, de lágyabb csokoládéval bevont Piroska (Krasznaja Sapocska), a grillázs-alapú (azaz cukormázzal borított mogyoró) Grillázs. Finom a balerinát ábrázoló Balett, a romantikus és avar illatú Őszi Keringő (Oszennyij Valsz), a tejkaramell Tehénke (Korovka), a tejehér és lágy Újhó (Sznyezsok), és a citromíző Álom (Mecsta), a hal A sor végtelen, szerintem minden olvasó hozzá tudna tenni még.  A legismertebb, és a legelterjedtebb (azaz a legtöbbek által gyártott) Misa Koszolápijt még a forradalom előtt fejlesztette ki a Krasznij Oktyjabrj.

A konfetit teához illik enni, persze csak úgy önmagában is finom. A reggeli nagycsésze fekete tea mellé egy-két édes konfeti meglódítja a napot, a délutáni pihegéshez pedig kellemesen ellazít. A konyhámban mindig van néhány, legutóbb egyenesen Krasznodarból kaptam, de ha fogyni kezdenek, az itthoni orosz boltokban mindig beszerezhető. Ebben a régi teásdobozban tartom (de ez az én titkom).

Oroszország túl közel van és túl nagy ahhoz (a történelmi viszontagságokról nem is beszélve), hogy ne legyen minden házban pár olyan Oroszországból vagy a Szovjetunióból származó tárgy, amihez fontos, érdekes emlékek ne fűződnének. Lehet az a legkülönlegesebb vagy a legközhelyesebb szuvenír, egészen hétköznapi használati tárgy vagy éppen egy jó ebéd: a lényeg, hogy lehessen róluk mesélni. Új rovatunkkal az a célunk, hogy minél több ilyen tárgyról írjunk, minél több ilyen emléket osszunk meg egymással. Ha van olyan tárgyad amiről szívesen írnál, emléked, amit szívesen osztanál meg a blog olvasóival, írj nekünk az azoroszok@gmail.com címre. A jövőben rendszeresen szeretnénk szemezgetni a ti leveleitekből.