Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Orosz mustár - Ökölcsapás az agynak

A mustár az egyik legerősebb fűszer az orosz konyhában, valóságos ökölcsapás az agynak, ha jól van elkészítve már az illatától is könnybe lábad az ember szeme. Sült húsokhoz a létező legjobb fűszer.

Az orosz mustár iránt szentimentális érzelmeket táplálok, hiszen életem egyik legjobban sikerült átverésének emléke fűződik hozzá. Alighanem minden gimnáziumi osztályban van egy-két szerencsés flótás, akinek a szülei túláradó szeretetük jeléül még 16-17 éves korában is rendszeresen csomagolnak tízórait. Na, nálunk ez az ember én voltam és gimnáziumi éveim jelentős része azzal telt, hogy próbálom elfogyasztani a napi három melegszendvicsem anélkül, hogy konfliktusba kerülnék a méltatlankodó tanárokkal és az irigykedő osztálytársakkal, legtöbbször nem túl sok sikerrel. Körülbelül ugyanerre az időszakra tehető az orosz mustár újrafelfedezése családunkban, amelynek létezéséről anyám persze mindig is tudott, de ami a 2000-es évek második feléig nehezen volt beszerezhető itthon.

A csíny maga felettébb primitív és kidolgozatlan volt. A szokásos három melegszendvicsem mellett egy napon vittem egy negyediket is - vastagon megkenve anyám frissen elkészült legerősebb orosz mustárjával, amit aztán nagylelkűen felajánlottam a mindig éhenkórász haverjaim egyikének. A tervbe két hiba csúszott. Az egyik hiba az volt, hogy addigi smucigságommal élesen ellentétben álló nagylelkűségem gyanút keltett barátomban és követelte, hogy az első harapás legyen az enyém. A saját magam által ásott verembe végül csak azért nem estem teljesen bele, mert tudtam hova kell harapni és hogy mire számítsak és így könnyeim jelentős részét sikerült visszafognom. A másik hibát pedig ott követtem el, hogy minderre egy matekóra kellős közepén került sor. A történet további részeire már csak az elfojtani próbált hisztérikus nevetés ködén át emlékezem.

0 Tovább

Lazac oroszosan tegnap és ma. Receptek

Mihez kezdjünk egy jókora lazac derékkal? És egy doboz isteni kaviárral? Milliónyi recept kering a neten füstölt, sült, párolt változatairól. Az oroszok és a halak viszonya nem közömbös, bizonyítja ezt a sokféle felhasználási mód, házi eljárás. Mivel Oroszország hatalmas, ezért a halak és felhasználási módjuk tárháza is sokszínű. Egy hal van, ami a folyók, tavak és tengerek ajándéka is: a lazac. A lazac édesvízbe rakja le ikráit, az apró halacskák pedig 1-2 éves korukban megkezdik útjukat a tenger felé. A tenger vize és klímája szükséges ahhoz, hogy kifejlett, erős felnőtt példány váljon belőlük, majd kb. 2-9 éves koruk között megkezdik hosszú, akár többszáz kilóméteres útjukat az édesvízek felé, hogy lerakják ikráikat. Az Északi-tenger lazacai számára különösen küzdelmes út ez, szemben az erőteljes áramlattal, ami annyira kimeríti őket, hogy a petéket lerakva és ezzel teljesítve küldetésüket, sokan elpusztulnak. A halászok sem könnyítik a helyzetet, sokan prédául esnek még mielőtt gondoskodnának az utódlásról, ezért több lazacfajtát a kihalás fenyeget. Az Atalanti-óceán lazacai számára annyival könnyebb a helyzet, hogy ők életük során többször is lerakják ikráikat.

Ha már ott van a konyhapultunkon a lazacderék akkor utazzunk gondolatban Oroszországba és készítsük el így:

0 Tovább

Hol együnk Moszkvában, Pétervárott?

Nem rossz dolog az utcán egy babuskától pirogot venni, általában finom, de nekem már volt kis gyomorrontásom is, és a saurma/ saverma (girosz) is boldogíthat, de ma már kellemesen be lehet ülni gyors és kibírható áru helyekre is. Az (át)utazó számára némi betekintést nyújt az alábbi ajánló, ha nem akar éppenséggel mekiben enni. A lenti helyek megfizethetőek, és gyorsan, kulturáltan lehet jót, finomat enni.

Mu-Mu

Hagyományos és újrafogalmazott orosz, és nemzetközi ételeket kínálnak a borscstól a házi metéltes tyúkhúslevesen át a spenótos krémlevesig. Ehetünk itt szusit és pizzát is, de a legszélesebb választék az az orosz konyhából merít. Reggelit is készítenek, az unos-unt tojás mellett háromféle kását ehetünk (zab, rizs és dara), és a kedvencem a krumplis olagyji (ami egy kicsi vastag palacsinta). A hely erőssége a saláták, előételek, az italofonoknak ugyan ott van a rukkola paradicsommal, a fitnesz-mániásoknak a csirkemelles cézár, de részemről a sárgarépás-tonhalas mimóza, vagy a tengergyümölcsei sült hagymával a nyerő.

0 Tovább

Saj(á)tosan orosz

A Szovjetunió idejében számos emlékmű fogant a barátság jegyében, ezek jelentős része ma is áll Oroszország területén. Jóval a peresztrojka után, 2005-ben Moszkvában szó szerint is mesés emlékművet állítottak a Barátságnak: a Barátság jelen esetben nem más, mint egy, a szovjet érából hátramaradt brand, mégpedig egy ömlesztett sajt neve. Nézzük tehát a posztmodernnek tűnő sztorit arról, hogyan barátkozhatott meg egymással a róka és a holló, akik között mi más lehetne a kapocs, mint a sajt.

0 Tovább
1234
»

Oroszok

blogavatar

Oroszország, nagy ország. És milyen izgalmas! Levél: azoroszok [kukac] gmail.com

Utolsó kommentek