A mustár az egyik legerősebb fűszer az orosz konyhában, valóságos ökölcsapás az agynak, ha jól van elkészítve már az illatától is könnybe lábad az ember szeme. Sült húsokhoz a létező legjobb fűszer.

Az orosz mustár iránt szentimentális érzelmeket táplálok, hiszen életem egyik legjobban sikerült átverésének emléke fűződik hozzá. Alighanem minden gimnáziumi osztályban van egy-két szerencsés flótás, akinek a szülei túláradó szeretetük jeléül még 16-17 éves korában is rendszeresen csomagolnak tízórait. Na, nálunk ez az ember én voltam és gimnáziumi éveim jelentős része azzal telt, hogy próbálom elfogyasztani a napi három melegszendvicsem anélkül, hogy konfliktusba kerülnék a méltatlankodó tanárokkal és az irigykedő osztálytársakkal, legtöbbször nem túl sok sikerrel. Körülbelül ugyanerre az időszakra tehető az orosz mustár újrafelfedezése családunkban, amelynek létezéséről anyám persze mindig is tudott, de ami a 2000-es évek második feléig nehezen volt beszerezhető itthon.

A csíny maga felettébb primitív és kidolgozatlan volt. A szokásos három melegszendvicsem mellett egy napon vittem egy negyediket is – vastagon megkenve anyám frissen elkészült legerősebb orosz mustárjával, amit aztán nagylelkűen felajánlottam a mindig éhenkórász haverjaim egyikének. A tervbe két hiba csúszott. Az egyik hiba az volt, hogy addigi smucigságommal élesen ellentétben álló nagylelkűségem gyanút keltett barátomban és követelte, hogy az első harapás legyen az enyém. A saját magam által ásott verembe végül csak azért nem estem teljesen bele, mert tudtam hova kell harapni és hogy mire számítsak és így könnyeim jelentős részét sikerült visszafognom. A másik hibát pedig ott követtem el, hogy minderre egy matekóra kellős közepén került sor. A történet további részeire már csak az elfojtani próbált hisztérikus nevetés ködén át emlékezem.

A Wikipédia szerint a mustár csípős ízét és szagát a vízzel vagy nyállal érintkezés során allil mustárolajokra elbomló mustárglikozidok okozzák. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az embernek a pillanat törtrésze alatt tele lesznek a mustárral a légútjai, ami miatt levegőt hirtelen nehezére esik venni, cserébe a szemei menthetetlenül könnybe lábadnak és nekem például még a fejem búbja is mindig nagyon viszketni kezd.

Mindezt teljesen váratlanul egy matekórán átélni nem mindennapi élmény lehetett, amiről osztálytársam meglepően gyorsan vörössé váló feje és a szitkozódástól a síráson át a nevetésig tartó skála minden elemének egyszerre történő produkálása ad tanúbizonyságot. Ezzel persze a matekórán némi feltűnést keltett, de a sokat látott matektanár egyelőre még hidegvérrel derivált tovább a táblánál és csak közös padszomszédunk kérdezgette a sokkos áldozatot mi történt vele, aki erre egy rutinos mozdulattal kezébe nyomta a melegszendvicset és közölte: „mustáros”.

Padszomszédunk világéletében nagy gourmand volt, a mustárról neki Díjon lankái és a francia pikáns fűszerek jutottak eszébe amelyeknek nagy rajongója volt így hát ő is nagyot harapott a szendvicsből. Nos, én nagyjából eddig bírtam kordában tartani magam, ahogy megláttam a mély döbbenetet a második áldozat szemében, majd a már ismert vörösre válást és könnyezést artikulálatlanul felsikoltottam és teli tüdőből röhögtem, ami már szegény jó matektanárnőnek is sok volt és tanácstalan lévén mi üthetett belénk, jobb híján szétültetett minket, engem például a legelső sorba.

Érzem én, hogy dramaturgiailag itt már le kellene zárni a történetet, mert kezd egyre nehezebben hihetővé válni, de az az igazság, hogy pár perccel később még egy harmadik szerencsétlen is megismerkedett az orosz mustárral, tanúbizonyságot téve a frissen megviccelt osztálytársak rutinosságáról. Az eredmény: vörös fej, szitkok, nevetés és könnyek. Az orosz mustár nem ismer kegyelmet, szerintem ebből népmesét lehetne írni.

Mindemellett az orosz mustár tényleg nagyszerű fűszer sült húsok mellé melegen ajánlott, óvatosan adagolva kifejezetten kiemeli a hús ízét. Bár lehet tubusos vagy üveges formában is venni legjobb magát a mustárport beszerezni (a jól ismert orosz boltokban többnyire kapható) amit aztán ecettel és vízzel felfőzve kell elkészíteni. Érdekesség, hogy az orosz háztartásokban a mustár még egy másik formában is megtalálható: a gorcsicsnyik a házi patika fontos eleme, tulajdonképpen egy mustármagokkal átitatott papírlap, amit megfázás esetén némi víz társaságában ragasztanak az ember mellkasára, hátára. Erős égető hatása miatt én kiskoromban úgy voltam vele, hogy akkor inkább már a megfázás, de biztos csak én voltam (vagyok?) nyámnyila.

Ami pedig életem csínyét illeti, minden jó, ha a vége jó. Matektanárom szelídségének és barátaim jó humorérzékének köszönhetően mind a szaktanári figyelmeztetés, mind a lincselés elmaradt. Pedig lássuk be, mindkettőt megérdemeltem volna.