A hétvégén összeült a politológusok 6. Összoroszországi Kongresszusa ahol külön szekciót szenteltek az ellenségképek alkalmazásának az orosz politikában. De kiktől kell félni manapság Oroszországban? 

Azt, hogy a negatív kampány hatékony tud lenni Jelcin óta mindenki tudja Oroszországban. A ’96-os elnökválasztás kampánya során három-négy hónap alatt 5-ről 50%-ra növelték Jelcin népszerűségét azzal, hogy a történelem egyik leghatékonyabb „fekete PR” kampányát bemutatva az ország és a demokrácia ellenségeinek állították be a kommunistákat. A bevált formulát azóta is többször alkalmazták sikerrel: 2000-ben Putyin ellenségei a csecsenek, 2004-ben az oligarchák, 2008-ban Medvegyevé a válság voltak. Tiszta sor, a változatosság mint tudjuk gyönyörködtet. 

Mint azt a VCIOM (összorosz közvéleménykutató központ) vezetője, Valerij Fedorov elmondta, a 2011-es Duma választások kivételt jelentettek a szabály alól, mert új ellenség helyett a régieket próbálták újrahasznosítani, mérsékelt sikerrel. Ennek Fedorov szerint két oka volt. Egyfelől Alekszej Navalnij nagyszerűen ráérzett a piaci résre és a Kreml elbambulását kihasználva új ellenségképet fabrikált, mégpedig épp az Egységes Oroszország pártból, melyet következetesen csak a Bűnözők és Tolvajok pártjának hívott. Másfelől, ráadásul az Egységes Oroszország mindeközben egyébként is épp komoly népszerűségcsökkenéssel küszködött. Az eredmény a történelmi (bár inkább csak a hasonló események hiánya és nem az abszolút vagy relatív volumen miatt) tüntetéshullám Moszkvában, amely sokakban keltett reményt, hogy Putyin csillaga leáldozóban van. 

A tavaszi elnökválasztásokon azonban Putyin már el tudta kerülni az Egységes Oroszország (relatív) pofáraesését, mivel ügyesen távolságot tartott a hatalom pártjától és tanult a leckéből és új ellenséggel rukkolt elő. Válaszul a Moszkva utcáit elárasztó tömegekre Putyin ugyanis az idegen államok és ügynökeik befolyásának veszélyei ellen kampányolt intenzíven. 

A volt elnöki tanácsadó Oleg Matvejcsev egy már-már összeesküvéselméletnek is beíllő tézisét ismertetve kifejetette, hogy véleménye szerint a Kreml az Egységes Oroszország népszerűségveszteségei ellenére buzdította a Föderáció kormányzóit a 60%-os „norma” teljesítésére a tavaly decemberi választásokon, szándékosan előidézve mind a választási csalásokat, mind az ezek ellen létrejövő ellenzéki mozgalmakat. Matvejcsev elmélete szerint, ez a környezet teremetette meg a lehetőséget arra, hogy Putyin hatékony válságmenedzsernek állíthassa be magát, míg a színes forradalmak és az arab tavasz okozta felfordulásától tartó szavazók újfent Putyinban lássák meg megmentőt. 

Bár Matvejcsev szerintem már túldimenzionálja a Kreml jövőbelátó és manipulációs képességeit, ráadásul a tavaly óta kibontakozó ellenzéki mozgalmak és Kreml-ellenes trendek hosszútávon több kárt, okozhatnak, mint hasznot, tény, hogy a háborús propagandára emlékeztető politikai kampányoknak nagy szerepe volt és van az orosz politikában. A kérdés csak az marad, hogy lehetne-e népszerűbb egy kevésbé agresszív kampány-alternatíva és hogy mennyire gátolja a hatékony politizálást, ha a Kreml túl sok energiát fektet a legtöbbször inkább csak vélt, mint valós ellenségekkel való viaskodásba.