Oroszok

A szamovár és a matrjoska mellett az orosz kultúra szimbólumaként tartjuk számon a balalajkát is. Ez az alapesetben háromhúros pengetős hangszer tényleg régóta meghatározza a népi mulatságokat, de az a balalajka, amit mindannyian ismerünk csak a 19. század végétől terjedt el. Igazából két embernek köszönheti a balalajka a mai kulturális jelentőségét és ezzel együtt a kinézetét. Egy bizonyos Vaszilij Andrejev volt az, aki családja, barátai és ismerősei legnagyobb megdöbbenésére azt az életcélt tűzte ki maga elé huszonévesen, az 1880-as évek közepén, hogy a nemesek és a polgárok által mélységesen lenézett, ha egyáltalán észrevett népi hangszert, a balalajkát népszerűvé és a koncerttermekben is elfogadottá teszi. Egy idős paraszttól, Antyip bácsitól tanult meg játszani, és az arisztokrata rokonság rosszalló megjegyzései közepette több évet arra szánt, hogy csiszolja a technikáját. 1884-ben Szamarában, 1886-ban Pétervárott próbálta ki magát közönség előtt, és a népi kultúrát éppen abban az időben felfedező úri szalonokban hatalmas sikereket ér el.

Az osztankinoi tévétornyot jól ismerjük a képeslapokról: egy 540 méter magas feje tetejére állított betonliliom. Az orosz főváros méreteinek megfelelően épült, s talán kevésbé ismeretes, de ezzel arányosak a hozzá kapcsolódó legendák száma is.

Az idei Verzió igazi ínyencség volt számunkra, akik kiváncsiak vagyunk Oroszországra. Az elmúlt pár év szűkölködés után, orosz és nemzetközi dokumentumfilmeket láthattunk a régióból, sokféle témában. Ezúttal hármat tudtam meríteni belőle, remélem, ami kimaradt, azt pótolni tudom majd. Bevallom mélyre ment. Mind a három.

Anton itt van

A film megkapó naivitással, bevallott botorkálással indul. Ljubov Arkus, a Szeansz magazin alapítójának, főszerkesztőjének elsőfilmes kísérletét látjuk. Ljubovnak van köze a filmhez, évitzedeken keresztül a film körül mozgott, kritikusként, Filmművészeti Főiskola végzőseként, a filmről szóló hétkötetes mű szerkesztőjeként, és oktatóként a SzentPétervári Állami Egyetemen. Története egyszerre személyes és távolságtartó. Az autizmussal küszködő fiúval, Antonnal való kibontakozó barátsága, személyes kötődése a fiú iránt, törődése, nem szándékoltan kerül a film középpontjába. Az eleinte ridegnek, és egyenesen tolakódónak tűnő kamerás megfigyelés során Ljubov megtanulja érteni, érezni a fiút, végül kameráján keresztül a néző is megszereti Antont, és reszketve figyeli sorsának alakulását.

Annyian kérték, hogy nem állunk ellen tovább: ezentúl vasárnaponként terített asztalok, receptek, kajasztorik lesznek. Ehhez segítséget is kapok, moszkvai nagynénikémet, Olga nénit arra kértem, hogy meséljen arról, milyen mostanában az orosz konyha, mik az új trendek, divatos fogások. És nagyon sok receptet küldött! De az első alkalommal egy budapesti asztalt járunk körbe, ugyanis a szüleim megismerkedésének 50. évfordulóját klasszikus orosz ebéddel köszöntötte a család. Két ételnek részletesen is leírom a receptjét, a többit linkelem, mert egész jó megoldások születtek már magyarul azokra. És mindenről fotóm is van!

Még ez év májusában vállalkozó kedvű fiatalok - állítólag bármiféle engedély nélkül - felmásztak a Lomonoszov Egyetem csúcsára, ahová, tegyük hozzá, azért nem mehet minden halandó: külön kóddal ellátott lift vezet ide a 28. emeletről, a kijáratot katonák őrzik, kamerák serege áll készenlétben, hisz kormányzati és katonai szempontból is kiemelt jelentőségű az egyetem csúcsa, illetőleg felszereltsége. Valljuk meg, kicsit olyan érzésünk támadhat, mint 1987-ben, amikor Mathias Rust leszállt a Vörös Téren. Válogatásunkban a 267 méteres magasságban készült nem éppen hétköznapi fotókat láthatják.