Oroszok

A csodák mezeje egy egyszerű Szerencsejáték is lehetne, ha nem Oroszországban járnánk, ha nem az orosz tévé rendszerváltást szimbolizáló műsora lenne. Így viszont a feje tetejére áll minden: a betűk, szavak, szólások kitalálása csak ürügy ahhoz, hogy hetente egy órára elszabaduljon a műsorvezető fantáziája, a játékosok és a nézők pedig egyik ámulatból a másikba essenek.

A Szovjetunió Svájcban is menő téma. A mai bejegyzést Christian Kracht (1966-) kortárs svájci író és újságíró 2008-ban publikált Itt leszek napfényben és árnyékban c. harmadik regényének, antiutópiájának, alternatív világtörténetének szenteljük.

Kracht édesapja évekig az Axel-Springer konszern fejese volt, így anyagi gondok nem igen fenyegették: Svájcban, az USA-ban, Kanadában és Dél-Franciaországban különböző jó hírű nemzetközi internátusokban cseperedett. Tanulmányai elvégzését követően szerkesztőként és tudósítóként dolgozott több lapnál (Spiegel, FAZ). Ezek után talán nem meglepő, hogy egy magát igazi kozmopolitának valló íróval van dolgunk.

A mustár az egyik legerősebb fűszer az orosz konyhában, valóságos ökölcsapás az agynak, ha jól van elkészítve már az illatától is könnybe lábad az ember szeme. Sült húsokhoz a létező legjobb fűszer.

Az orosz mustár iránt szentimentális érzelmeket táplálok, hiszen életem egyik legjobban sikerült átverésének emléke fűződik hozzá. Alighanem minden gimnáziumi osztályban van egy-két szerencsés flótás, akinek a szülei túláradó szeretetük jeléül még 16-17 éves korában is rendszeresen csomagolnak tízórait. Na, nálunk ez az ember én voltam és gimnáziumi éveim jelentős része azzal telt, hogy próbálom elfogyasztani a napi három melegszendvicsem anélkül, hogy konfliktusba kerülnék a méltatlankodó tanárokkal és az irigykedő osztálytársakkal, legtöbbször nem túl sok sikerrel. Körülbelül ugyanerre az időszakra tehető az orosz mustár újrafelfedezése családunkban, amelynek létezéséről anyám persze mindig is tudott, de ami a 2000-es évek második feléig nehezen volt beszerezhető itthon.

A csíny maga felettébb primitív és kidolgozatlan volt. A szokásos három melegszendvicsem mellett egy napon vittem egy negyediket is - vastagon megkenve anyám frissen elkészült legerősebb orosz mustárjával, amit aztán nagylelkűen felajánlottam a mindig éhenkórász haverjaim egyikének. A tervbe két hiba csúszott. Az egyik hiba az volt, hogy addigi smucigságommal élesen ellentétben álló nagylelkűségem gyanút keltett barátomban és követelte, hogy az első harapás legyen az enyém. A saját magam által ásott verembe végül csak azért nem estem teljesen bele, mert tudtam hova kell harapni és hogy mire számítsak és így könnyeim jelentős részét sikerült visszafognom. A másik hibát pedig ott követtem el, hogy minderre egy matekóra kellős közepén került sor. A történet további részeire már csak az elfojtani próbált hisztérikus nevetés ködén át emlékezem.

Ha nyaralásunk helyszínéül Dél-Oroszországot választjuk, akkor az elsö kérdés, hogyan jutunk el a célhoz. Mivel abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a rokonaim az Oroszországot Ukrajnától elválasztó Kercsi-szoros túloldalàn élnek, sok éves (évtizedes) tapasztalat birtokában megosztom tippjeimet. A szovjet idők legromantikusabb kiruccanása volt Budapestről Trabanttal gurulni le három kemény nap alatt a Fekete-tengerhez.

Az imént találtam rá véletlenül egy szép és izgalmas facebookos rajongói oldalra, a "Русская душа. Sentimento ruso"-ra. Magam is hónapok óta hétről-hétre készülök írni az orosz lélekről, de a téma grandiózussága, beláthatatlan mélysége mindig megijeszt és ilyenkor leblokkolok. Őszintén kíváncsi lettem rá, hogy ki az a bátor, aki meri alkalmazni ezt a címet (Az orosz lélek) és főleg, hogy mire…? Aztán amikor az üzenőfalra feltöltött 475 képet megnéztem, döntő többségüknél nagyokat bólogattam és közben dünnyögtem magamban, "hátezaz", "errőlvanszó", "pontosan", "tényleg". Egyszerre volt nehéz - mert sok a jó fotó - és könnyű kiválasztani azt a hármat, amikről tudom, hogy mindazok, akik voltak a valahai Szovjetunióban hasonlóképpen reagálnak majd. Akik pedig nem voltak, azok is, mert tökéletesen látszik rajtuk, hogy az ott egy más, egy karakteres, őszinte, egyszerre naiv és kegyetlen világ.